Nosztalgia

Ma megtaláltam VIPeten a régi blogbejegyzéseimet. Ezeket szeretném megosztani.

Könnyeket és nevetést hoztak egyszerre.

De jó volt...

2009.12.27: Megérkezett Dió

Már sokan tudjátok, hogy a gazdi nagy álma egy Beagle. Sajnos Mami és Papi nem akart mellém másik kutyát, mert elég kicsi a kertünk. De a mai nap megenyhültek. Reggel Gáborhoz ment a gazdiék egyik ismerőse, hogy ingyen odaadja a kutyájukat, csak vigyék el, különben lelöveti a vadőrrel. Ugyanis állandóan meglépett a drága, és a gyerekekkel sem jön ki; nem bántja őket, csak nem hagyja magát dögönyözni. Gáborékhoz nem lehetett vinni, mert a két Törpe Spicc is kennelben van, egy harmadik kutya nem férne el. Így hát utolsó esély az volt, hogy Mami és Papi megengedi gazdinak, hogy Dió itt lakhasson. Az első válasz nem volt. A gazdi sírt. A második válasz még mindig nem volt. Aztán a gazdi mutatott képet Dióról, majd a harmadik válasz a következő volt Papitól: "Menj el érte!" Ekkor már csak abban kellett reménykedni, hogy a vadőr még nem ért oda. Szerencsére épp vadászaton volt, így nem tudták elérni. Mikor Dió megérkezett a buggyant szomszéd kutya egyből rátámadott. Nekem tetszett, de a féltékenység és kíváncsiság egyszerre bújkált bennem. Most éppen játszunk a gazdi legnagyobb örömére. A mai délelöttön három álom is teljesült: Az enyém - lehet társam, a gazdié - lehet Beagle kutyája, és a világé - életben maradhatott egy gyönyörű kutyuska!

Szerző: Artúr

2009.12.29:  A harmadik napunk együtt:)

Ha nem baj, most a gazdi gondolatai következnek. Tehát ez a harmadik napunk együtt. Az éjszakát együtt tölti a két eb, ami nagyon jó. Artúr kicsit irigy... de ez érthető, hiszen sokáig egyke volt. Szerencsére eszébe sem jutott, hogy bántsa Diót. Diónak óriási szeretethiányát igyekszem pótolni, amikor csak lehet babusgatom, dögönyözöm. Igazán szelíd, egyáltalán nem támadó. Ma is mentünk sétálni, de igyekszem nem rá szoktatni a mindennapira, mert iskola mellett nem tudunk majd mindig menni. Séta közben igazán okosan viselkedik: nyugodt, nem ugrál össze-vissza, és nem ugatja a többi kutyát (kivéve egyet, de úgy hallottuk, vele volt összetűzése). Kíváncsi mindenre, és ha úri kedve úgy tartja, akkor elhúz.:) Persze Artúr nagyon irigy, hogy ő nem jöhet. Sajnálom is, de ő nem túl nyugodt, minden kutyához odamegy, végigcsahol mindent, és emellett azonos súlycsoportunk lévén, én csak lobognék utána. Diótól sem igazán a sétát irigyli, hanem hát a gazdi őt itt hagyja. Így ma taktikusan Papi játszott vele, amíg mi meglógtunk. Megismerkedett Dorkával és Frenkivel a Vizsla királynővel és királlyal. Ha jóban lesznek, együtt sétálunk majd.:) Itthon Artúré minden elismerésem, elfogadja, játszik vele, és annyira nem is irigy, persze ez annak is köszönhető, hogy őt is dögönyözzük. A közös játékot pedig mindannyian élvezzük. Nagyjából így fest: én eldobom/rúgom Artúr játékát, ő megy érte, Artúr után pedig szalad a Dió.:)
Dióról: A sebei gyógyulgatnak, bár a hasát picit fájdította ma. A nevét még nem igazán érti (ehhez a legelső gazdája is hozzájárult... igazán falba verném a kiscsávó fejét...is...), de a hangomra mindig figyel, és érti ha hívom. Pitizni nagyon tud.:) Rendszeresen a hátsó lábaira áll, és a mellsőkkel vagy a kezem karolja, vagy a lábamba kapaszkodik (na jó, nem csak nekem:)). Nyugodt, de kíváncsi. Szeret menni, de most épp a napot élvezi. Mindenkivel barátságos, de nem szemtelen. A kaja és a víz szent.:) Nagyjából most ennyi.:)

2010.01.04: Dió megfuttatta a gazdit

Ugye mint már tudhatjátok nagy szökevény kutya vagyok. A tegnapi nap folyamán anyáék mentek Iregbe babázni. A gazdi direkt kijött hozzám nyugtatgatni, hogy ne féljek visszajön meg hasonlók. Eddig nem is volt baj, csakhogy a két szeleburdi cica benn volt a lakásba, és a mami nem boldogult a kitessékelésükkel, így megkérte anyucit, hogy segítsen. Így én nem várakoztam tovább a teraszon, hanem lementem a papi után, aki már kinyitotta a kaput, hogy ki tudjon állni az autóval. Én hopp gondoltam egyet, és futááááásssssss.... Hiába kiabált a papi utánam, lefutottam a közön, ott megálltam körbeszaglásztam, közben leért anya, és lélek szakadva jött felém. Annyira megijedtem, hogy kikapok, mint régen, hogy akárhogy kiabált és futott én inkább elszaladtam. Az utca alján álltam meg (Fundimamának mondjuk a posta előtt), mert láttam a gazdi lelassított és sírva hívja fel az apucit, hogy ő induljon el a másik irányból. Azt hiszem itt tudatosult bennem, hogy hiszen már nem a régi helyemen vagyok, és nem kell félni. Az egyik hídon megvártam anyucit, de kicsit még mindig rettegtem. Nem tudtam elképzelni mi lesz most. Megsimogatott, aztán ölbe vett és elindultunk haza. Végig sírdogált, hogy miért vagyok ilyen kis buta, hiszen jó helyen vagyok, és nem kell többet félnem. Mindketten tanultunk az esetből: én azt, hogy meg kell tanulnom bízni anyában, hiszen eddig minden ígéretét betartotta, a család pedig azt, hogy nyitott kapunál egy percig sem szabad engem egyedül hagyni...

Szerző: Dió

2010.01.28: Itt a kutya, hol a kutya...

Ez az esemény most délelőtt történt, amikor is óriási havazás kezdődött... Anyuci kijött a házból, hogy megnézze tojtak-e a pipikék tojást. Ilyenkor én és Artúr mindig elkísérjük. Artúr meg is jelent... ám engem hiába hívott anya, nem mentem. 2 perc után vette észre, hogy eltűntem. Hiába hívott szépen, vagy már-már kiabált én csak nem kerültem elő. Hívta apát, hogy induljanak a keresésemre. A virágos kertben még nyomokat is láttak. Bejárták hát a fél falut, de én nem voltam sehol. Két felől lehet megközelíteni a házunkat, így elhatározták, külön vállnak útjaik, és otthon találkoznak. Anyáé volt a rövidebb út, és mikor hazaért újra hívogatni kezdett - bízott a reménytelenben. Majd egyszer csak feltűnt egy Beaglebuksi. A ház alatt ugyanis több helyiség van többek között a szenes, melynek ajtaja a kazánházból nyílik, és van neki két "ablaka" is, egyik az utcára, másik az udvarra néz. Nos ezek az ablakok nincsenek beüvegezve, és én az utca felőlin kandikáltam. A dolgoknak az a magyarázata, hogy fáztam, és beugrottam oda az ablakon, de ki már nem tudtam jönni - anya is alig bírt kicibálni. A nyomok pedig a szomszéd állandóan utcán lófráló kutyájáé voltak.
Így utólag anya azt mondja, hogy több furcsa dolog is volt a "szökésben". Például: Artúr nem ugatott mikor eltűntem. Aztán mikor elindult a keresésemre hallott nyüszítést, de azt hitte hallucinál... De minden jó ha jó a vége: anya kiszedett onnan és megölelgetett.:)

Szerző: Dió

2010.08.18: Dió "balesete"

Az egész tegnap délután nem sokkal négy óra után történt. Lementem az udvarba, Artúr rögtön ott termett és körbeszeretett. Kicsit furcsa volt, hogy Dió még nincs ott, de gondoltam csak melege van. Öntöttem az edénykéjükbe friss vizet, majd elkezdtem hívni mind kettőt. A telkünk délkeleti sarkán van egy bokor a kutyók nagy melegben rendszerint ez alatt pihennek. Hívó szavamra a bokor felől csak Dió sírás volt a válasz. Futás lefele, persze ebből Artúr sem maradhatott le, bár végül ez lett a szerencsénk, ugyanis egyedül nem tudom, hogyan szabadítottam volna ki Diót, mert beakadt: a hátsó lábain is 5-5 ujj van, és ő ásott a bokor alatt, amikor hívtam hirtelen akart a gödörből kihátrálni, és ekkor az egyik hátsó hüvelykujja beakadt egy gyökérbe (ezek az ujjak amúgy is nagyon érzékenyek). Artúr beügetett a bokorba, ekkora Dió már nem csak sírt, de morgott is a dühtől, hogy rabul esett. Kicsit egymásnak estek Artúrral, de az egész nem tartott tovább 2 másodpercnél. Eközben Dió kiszabadult. Artúr elküldtem a helyére, hogy nyugodtan megnézhessem a kis törpömet. Még morogva jött felém, de már bújt, aztán átcsapott a morgás ismét sírásba. Szerencsére semmi baja nem lett sem az ujjának, se a körömnek, és az ijedséget is elűztük egy kis dajkálással és simogatással. Mikor megnyugodott odamentünk a hősünkhöz, Artúrhoz. Megsimiztem a buksiját, majd hagytam, hogy a két eb kutyapuszival és összebújással lerendezze a történteket.
Itt a vége, fuss el véle.:)

2010.10.30: Marci a tökkel (elnézést ajtószárfával) ütött

Az eset ma reggel történt velem. Kicsit buggyant, elnézést furcsa macska vagyok, mint ez közismert. A lehető leghülyébb helyeken érzem jól magam, úgy közlekedek, mint egy dömper, török-zúzok, sosem nézek körül (ez történt ma is), ok nélkül megijedek,  egyszóval brutális hölgyemény vagyok. Na ennek ékes jelét adtam ma reggel is. Anya enni adott a kölykömnek konzervet. Sajnos pofátlan állat vagyok, és még Bikfickém elől is ellopnám a hamit, így mikor settenkedni kezdtem anya adott egy finom pofont, aztán finoman arrébb lökdösött. Majd kiszolgálta a csemetémet. Anya letette a dobozt és felém nyúlt, hogy kitesz a lakásból, amíg a kicsi táplálkozik, addig legalább elvégezhettem volna egyéb dolgaimat is kinn. Erre én hülye el akartam futni anya elől és hát durr - szünet - a rossz irányba fordultam és úgy, de úgy lefejeltem az ajtószárfát, hogy csillagokat láttam. Anya kábé öt percig dajkált és simizett mire magamhoz tértem. ...már amennyire én magamhoz tudok térni...

Szerző: Marci

2011.01.22: Ki kinek a tulajdona...

Tudom, számotokra kétségtelen, hogy mi sok lábúak (elnézést a szárnyasoktól az általánosításért) uralkodunk a gazdikon, de az emberek ezzel nincsenek tisztában mindig. Szóval ma reggel úgy éreztem, hogy anya ebben kételkedik, szóval gondos szaglálgatás után oldalba pisiltem a jobb bokáját. Tehát biztosan kijelenthetem anya az ÉN tulajdonom (persze Artúrral azért megosztom:))! Naná, anya ennek nem örült annyira, mint amennyire mindenki más nevetségesnek találta a családban - sikonyált vagy 2 percig a teraszon, én természetesen boldogan csóváltam eközben a farkincám, és marha büszke voltam magamra; Artúrnak is tetszett a dolog, mert neki állt a teraszon hemperegni. Persze azóta anya is megbékült.
Azt hiszem beíratom a nevem tulajdonosként az ő oltási könyvébe...:D

2011.06. 12: Életem második legrosszabb 5 másodperce

Bizony, volt ám első is, akkor leestem a teraszról 4 hetesen.
De ami a héten történt, az rendkívül szörnyű volt. Készüljetek a legrosszabbra.
Tehát a papi meg a mami elszaladtak pár percre itthonról kocsival, addig anya a Diót becsukta én meg vártam a helyemen.
Aztán megjöttek, olyankor mindig kiszaladok és megjelölöm a területet a kapunk mellett, ha végzek, vagy előbb szólnak már megyek is. Végeztem beslattyogtam. Anya nyitotta a garázst, papi vezette az autót és a mami csukta a kaput. Ekkor hirtelen úgy éreztem nem jelöltem rendesen, így hipp-hopp kisurrantam, de úgy, hogy egyikőjük sem vett észre, és én sem láttam, hogy a mami becsukta a kaput.
... és akkor...
Hát ez rémséges...
...kinn maradtam, totál kétségbe estem, a gazdik meg kinevették az elképedt ábrázatomat, és azt mondták utána, hogy milyen aranyos voltam. Én inkább azt mondanám milyen szörnyen ijedt voltam, azt hittem kinn hagynak. De aztán anya jött a másik bejárat irányából, és kiáltott, hogy "Artúr erre gyere". Azt a megkönnyebbülést, ilyen gyorsan még sose futottam, és a résnyire nyitva hagyott kisajtón úgy rontottam be, mint akinek az élete múlik rajta. Természetesen elmondták, hogy semmi pénzért nem hagynának el...
Tanulság: fiúk pisiljatok rendesen, vagy sehogy.
Puszil mindenkit Artúr (a szerző)

2011.12.27: Boldog 2. évfordulót!

Abból az alkalomból, hogy Dió ma 2 éve érkezett a családba csináltam egy kis összefoglalót, ami megmutatja, hogyan változik egy kutya normális környezet hatására.
***
Eredeti nevem: Odie, nem hallgattam semmire, gazdi úgy tudta Dió vagyok, így ezt tanította. Korom kb. 3 és fél év.
Eddigi gazdik száma: 4 (nem lesz több).
Az elmúlt 2 évben elfogyasztott kaja mennyiség: óriási, érdekes, ha van mit, akkor eszek is, arról nincs információ, hogy megkedveltem-e a savanyú uborkát, mivel már nem próbálnak azzal táplálni.
Elfogyasztott víz mennyiség hasonló.
Szökések száma: előző gazdiknál megszámlálhatatlan, a mostaniaknál 5, ezek közül a legnagyobb táv 200 m.
Kapcsolat más kutyákkal: szívesen ismerkedek, akivel volt már negatív élményem, azt nagy ívben elkerüljük, az Artúrt nagyon szeretem.
Kapcsolat más állatokkal: egy tyúk és egy macska a hálótársam, ez elég sokat elárul.
Agresszivitás gyerekekkel szemben: régen volt állítólag, 2009 decembere óta a legnagyobb gyerek ellen elkövetett bűntett egy arc végig nyalás volt, illetve rávettem egy 2 évest, hogy ő is szimatoljon meg engem.
***
Soha nem könyörögtem még annyit a szüleimnek, mint 2 éve ilyenkor, és soha olyan boldog nem voltam még, mint mikor azt mondták, menj el érte. Nem nagy hőstett, és főként önző, de nem hagyhattam, hogy egy ilyen gyönyörű fejecskére egy hatalmas vaskalapács sújtson le, csak mert szökős, szocializálatlan, agresszív. Kicsit féltem, hogyan fogom az elénk gördülő akadályokat megoldani, de érdekes módon minden vádra rácáfol, miután tele a hasa, és fedél van a feje felett. Az 5 "szökés" pedig Beaglesen történt, kicsit figyelmetlenek voltunk, és kislisszant, de az utolsó ilyen alkalomnak is több, mint egy éve. Sokat elmond a fejlődéséről, hogy ha hazaérünk, és nyílik a kapu az első dolga a nyakamba ugrani, és nem nekivágni a vakvilágnak... 

2012.02.08: Elmentem...

Amikor tudod, hogy a legnagyobb bánatban is mosolyt tudsz csalni mások arcára, amikor tudod, képes vagy enyhíteni mások szenvedéseit, amikor a legcsodálatosabb tulajdonsággal rendelkezel, az önzetlenséggel, akkor nem tudsz eltűnni. Elmehetsz, de mégis itt maradsz.
Artúr vagyok... még meg sem születtem, de lesték anya hasát, hogy ugye kibújik egy fiúcska.
Artúr vagyok... a legszebb keverék kutya, akit eddig látott a világ.
Artúr vagyok...4 hetesen belecsöppentem egy új környezetbe.
Artúr vagyok... aki képes volt leesni a teraszról, ezzel szívrohamot hozni az egész családra.
Artúr vagyok... annyira gyorsan növök.
Artúr vagyok... a boci szemeim ellenállhatatlanok.
Artúr vagyok... aki szívesen játszik kecskéset a valódi kecskével Micivel.
Artúr vagyok... első és igazi barátom Picur lakótársa.
Artúr vagyok... a kis hányós.
Artúr vagyok... megtanultam egyedüli kutya lenni.
Artúr vagyok... sosem növök fel.
Artúr vagyok... széttenyereltem egy csirkét, ezt követően megtanultam, nem mindegy kivel hogyan játszom, egyeseket nem árt távolról szeretni.
Artúr vagyok... szertelen.
Artúr vagyok... aki gyűlöl mindent, ami hangos.
Artúr vagyok... akinek a bot a mindene.
Artúr vagyok... aki mindent megért.
Artúr vagyok... igaz barát.
Artúr vagyok... társaságra vágyok.
Artúr vagyok... imádom a macskákat.
Artúr vagyok... labda elásó.
Artúr vagyok... a kerítésen ágaskodó.
Artúr vagyok... a mély hangú.
Artúr vagyok... képes voltam befogadni valakit, akinek semmilyen társas tapasztalata nem volt, megneveltem, majd élveztem munkám gyümölcsét a kulturált kutyatársaságot.
Artúr vagyok... nagyokat futok a határban.
Artúr vagyok... vadászni tanulok.
Artúr vagyok...megtanulok úszni.
Artúr vagyok... a hálótárs.
Artúr vagyok... szeretek élni.
Artúr vagyok... felhőszélén ücsörgök, de itt vagyok, mindig itt leszek.
Szerettem volna sikítani, szerettem volna üvölteni, szerettem volna valamit tenni, de már nem lehet. Tegnap este utoljára mondtam neki, hogy szeretem, tegnap este utoljára simiztem, és erről sejtésem sem volt.
Amikor apa 2003 nyarán megkérdezte mi lenne ha hoznánk egy kutyát, majd kiugrottam a bőrömből, mint bármelyik 13 éves gyerek. Boldog voltam, hogy lesz egy kis kutyánk, boldog voltam, hogy Picur kutyám végre társat kap. Két hetesen láttam először. Majd elolvadtam. Olyan kicsi és kövér volt. Tudtam, hogy ő a miénk, az a fehér folt az állán... Amikor 2 héttel később telefonáltak, hogy el kell hoznunk, mert az anyja már nem bír meg a kicsikkel, legszívesebben futottam volna. 2003. augusztus 30-án reggel ott ült az ölemben egy rózsaszín törölközön. Kicsit szeppent volt, kicsit kába. A margarinos doboz célszerű volt első tálnak. Mivel ő volt az új, a kicsi simán beilleszkedett.Türelemmel tanulta a társaséletet Picur kutyámtól, lelkesen vette a szagmintákat a macskáinktól, és nagyokat játszott a kecskémmel. Annyira tökéletes. Aztán a barátok sorban itt hagyták. Drága barátja elaludt örökre 16 boldog esztendő után. A kecskét eladtuk. A cicák meghaltak. Itt maradt ő, a babakutya. Az állatorvos csak addig haver, amíg nincs nála szuri, ha túl vagyunk rajta, akkor ismét jöhet a hízelgés. A legjobb baráttá vált, mindent megértővé. Sosem kellett benne kételkedni. Amikor 2007-ben sikerült kikönyörögni, hogy ismét legyen cicusunk vegyes érzelmekkel álltunk a dolog elé. Annyira izgatott volt, hogy társat kap. Annyira finoman szaglászgatta pici korában, és később is. De valami nagyon hiányzott neki. A kutyatárs. Rendszeresen kiásta a kapu alját és elment barátkozni. Mindig ugyanoda járt, ha meglépett, már tudtam hol kell keresni. Végül addig betonozott apa, hogy már nem volt menekvés. Mindig nagyon féltettük az utcán csámborgástól. Míg mások ott nevelik a kutyájukat és ez cseppet sem zavarja őket, addig én mindannyiszor kétségbe esve rohantam azt a másfél utcát. Az a néhány alkalom, amikor eltűnt a pokol perceit hozták. Jó kutya módjára tovább nem próbálkozott trükközéssel, de mindig itt lappangott, hogy egyedül érzi magát, ha nem vagyunk vele. Aztán jött Dió. Őszintén szólva egy percig sem kételkedtem abban, hogy szívesen látja majd. Volt némi pozíció harc néhányszor, és kóstolgatták egymás határait, de komoly baj sosem volt. A hatalmas közös séták. Amikor először egyedül fürdött. Mivel először játékkal vittük vízbe, botot bedobtuk, visszahozta, ő később is úgy fürdött, hogy a parton felkapott egy ágat bevágtatott, aztán ki. Az úszási módszere fergeteges volt, az a kapálózás... őszintén szólva mindig attól féltem megfullad, állítom ilyen csapkodással egy kutya sem úszik. Nem lehet felidézni temérdek történetet. Nem tudom elmondani mennyi szeretet adott. Nem lehet leírni, mennyi mindent tanított ő nekünk. Nem fog kiderülni mi okozta a végezetét, azonban nem élt értelmetlenül, sőt a legnagyobb hálám azért van, amit Dióval tett. Az én szeretetem, a család türelme, a megértés mit sem ért volna, ha ő nem mutatja meg neki, milyen a boldog békés élet. Nem sok olyan kutyát ismerek, aki képes egy zárt térben aludni tyúkokkal, nem ismerek olyat sem sokat, aki az idegen macskát kergeti, a saját pajtást nyalja jobbra-balra és egyáltalán nem ismerek olyat, aki Beagle létére eltűrné a nyulakat minden megpróbáltatás nélkül. Ezeket nem én, nem mi mutattuk neki, ezt Artúrtól tanulta, mint ahogyan a házőrzést, a nem szökést. Talán valamit visszaadott ebből a szeretetből és türelemből, amikor mellette virrasztott és amikor oda akart menni hozzá a gödörbe eszméletlen nyüszögés közben. Bánom, hogy nem búcsúztam el igazán, én már csak a földkupaccal beszélhettem. De megnyugtat a tudat, hogy az utolsó mondatom az volt "Én is szeretlek!"
Most is szeretem.
Mindig szeretni fogom.
Annak idején azért jöttünk erre az oldalra Artúr meg én, mert jó bulinak tartottam, mivel ő tényleg beszél. Minden mozdulata, pillantása. Örülök, hogy őt választottam, örülök, hogy része volt az életemnek, és örülök, hogy része lehettem én az ő életének.

Ezzel a dallal köszönöm neki, hogy volt, és nem hagyott itt, csak elment. 

2012.11.20: Bogár a fenekes kutya...

Sziasztok!

Nos mint azt néhányan tudjátok én nem rég érkeztem a családba, elég vén vagyok és önfejű, de szerencsémre elfogadott az egész új környezet.

Ahhoz képest, hogy néhány hónapja még fogalmam sem volt róla mi az a simogatás, mostanra kész hisztiket levágok, ha nem foglalkoznak velem. Nagyszerű módszereket fejlesztettem ki a figyelem felhívásra. Példákat nem sorolunk, mert anya nem örülne, ha még ötleteket is adnék másoknak. x)

Szóval mitől vagyok én fenekes kutya? Mert az vagyok, de csak anyának.

Miután elhoztak egyik éjjel eltévedtem, az udvarban és beleestem egy még Artúr által ásott gödörben. Ugyan még nem volt hideg, de rendesen átfáztam. A vérkeringésem már nem a régi, és hát nem bírtak megtartani a lábaim. A frászt hoztam a családra. Bevallom én is megdöbbentem mi ez. Aztán jött anya és olyan jól dörzsölte és masszírozta a lábam, hogy hamar helyre jöttem, annyira jól esett, hogy...én az anyának azóta is csak a seggem tartom vakarásra.:D Mindegy, hogy süt a nap, vagy esik az eső, hogy futunk vagy pihizünk, az én seggemnek okvetlenül anya közelében kell lennie!

Megjegyzés: azóta már megtanultam a járást és nem pottyanok holmi gödrökbe az éjszaka közepén. x)

Remélem megmosolyogtattalak, mert én egy ilyen eb vagyok, aki mindenkit megnevetett a loncsosságával.

Puszil mindenkit: Bogár (a szerző)